Óvjuk a babák hallását! – II.

| RSS Feed

Írta: | Küldj egy megjegyzést

Folytatás… a babák hallása sokkal kifinomultabb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, éppen ezért óvatosabban kell bánni a hangos zenével, s a környezet megválasztásával. Míg egy felnőtt fülét a mérsékelten hangos zene nem sérti, a baba kifinomult hallása miatt „dübörgésként" érzékelheti.

A kisbabák már megszületésük előtt is rendelkeznek egyfajta hallással, érzékelik az anya teste által kiadott hangokat, sőt a kívülről érkező zajokat is. A babazenék, sőt, a kismamák számára kiadott zeneművek is általában magasabb hangokat tartalmaznak, mivel a babák ezt kedvelik leginkább.

Óvjuk a babák hallását!

A babák hallása rendkívül fejlett és érzékeny, éppen ezért mindent meg kell tenni azért, hogy megóvjuk azt. Számtalan tényező gyakorolhat negatív hatást a hallásra, többek között a hangos zajok. Halláskárosodás azonban kialakulhat akkor is, ha korábban valamely családtag küzdött ilyen problémával, ha koraszülöttről van szó, vagy ha a szülés során a baba károsodást szenvedett. Az egészséges baba hallásának megóvása nem nehéz feladat, egyszerűen kerülni kell a hangos helyeket, s otthon is csak mértékkel szabad zenét hallgatni.

A hallás fejlesztése

A kisbabák fejlődésében sokat számít a környezetükben hallott beszéd. Nem kell egész nap mesélni a babáknak, de nagyon jó, ha az anyuka öltöztetés, pelenkázás közben elmeséli gyermekének, éppen mit csinál. A zenehallgatás megnyugtatja és örömmel tölti el a gyermekeket, így érdemes beszerezni néhány mese, vagy babazene CD-t. A gyermek fejlődésében segíthetnek a szülők, ha mindig elmagyarázzák melyik zaj mit jelent.

A kisbabák olykor furcsa hangokat kedvelnek; a porszívó, vagy éppen a duruzsoló autó zaját. Szakértők szerint ennek oka az lehet, hogy a magzatban megismert hangokhoz (a gyomor korgása, a köhögés) ezek hasonlítanak leginkább. A legfontosabb, hogy óvjuk a babák érzékeny fülét, igyekezzünk inkább halk zenét hallgatni, s kerülni a hangos környezetet.






Cikkek