A barátaim között sokszor téma a bulik másnapján, esetleg még pár nappal később is a folytonos fülzúgás, illetve a város zajainak irritációja. Biztos mindenki tapasztalta már ezt, nem kell bemutatni, hogy milyen kellemetlen tud lenni.
Miután életem jelentős részét teszi a zenélés, ezen belül az éneklés és gitározás, fontos számomra, hogy a fülem egészséges legyen. Sok módszert próbáltam már alkalmazni a zenekari próbákon és a szórakozóhelyeken is ez ellen, több-kevesebb sikerrel. Egyik legegyszerűbb próbálkozásunk a papírzsebkendő volt, de az kényelmetlen, és a beszédet nagyon tompítja. Az alkalmi fülhallgató pedig túl kényelmetlennek, és hasztalannak bizonyult. Amióta tesztelhettem ezeket a füldugókat, nyugodt szívvel állok órák hosszat a dübörgő zene mellett is akár, vagy próbálok a próbaterembe, mert tudom, hogy a hallásom biztonságban van. Eddig szüneteket kellett tartani a próbák közt, kifejezetten a fül és fej fájásaink miatt, de most már zavartalanul tudunk zenélni. A kisebb, zárt helyiségeken, vagy akár nagyobb, nyitott területeken is, mint például egy fesztiválon kifogásolhatatlanul használtak mind a színpadon, mind a közönség soraiban.
Azt gondolná az ember, hogy jó, persze óvjuk a fülünket, de akkor biztos van valami rossz oldala is ennek. Csalódást kell okoznom azoknak, akik ezt gondolják, mert az hagyján, hogy javít a zene hangzásán, de még a beszédet is jól lehet vele hallani. Ha hamarabb tudtam volna a létezéséről, egy lépést sem tettem volna sehova enélkül péntek esténként..
Előnye:
- Tökéletesen védi a fület, de mellette megfelelő szellőzést nyújt
- Tárolása egyszerű, és higiénikus.
- Speciális szűrőkkel tudjuk fokozni a szűrőhatást
- Viselése közben is jól hallható a beszéd
- Méretre igazítható
- Megnyerőbb a külseje, mint bármely más füldugónak
Heim Roland, zenész


