Összefoglaló videó - Hangfoglalás 2010

| RSS Feed

Írta: | Küldj egy megjegyzést

Október 1 és 3 között került megrendezésre immár ötödik alkalommal Közép-Kelet Európa egyik jelentős zenei eseménye a Hangfoglalás.

A Hangszita Kft második alkalommal vett részt a neves eseményen, három napig vártuk az érdeklődőket a standunkhoz, ahol ki is lehetett próbálni a füldugókat.

Több viszonteladónk (Eldorádó, Hangáruház, Hangmester, Mezzoforte, Pako, Stageshop, Zaj) is részt vett a kiállításon, akikkel nagyon jól tudtunk együttműködni a kiállítás ideje alatt is.

Nagyon pozitív tapasztalatokkal tértünk haza. Az emberek nyitottak voltak - különösen a fiatalok - érdekelte őket a hallásvédelem. Rengetegen kipróbálták a füldugóinkat.

A tavalyi Hangfoglalás alkalmával is sok érdeklődő volt a termékeinkre, most pedig több pozitív visszajelzést kaptunk, hogy mennyire szeretik használni a vásárolt füldugót, ami még egy év után sem használódott el.

Az állandó monton zaj elviselhetetlen lett volna füldugó nélkül, több ottt dolgozó is panaszkodott és már a második napon vásároltak tőlünk PartyPlugot. Estére ennek köszönhetően senkinek nem fájt a feje, illetve zúgott a füle.

Sok munkánk volt benne, és örömmel tölt el, hogy, egyre több emberhez jut el, hogy "A hallás érték!"






Cikkek