Szélzajszűrő a motorkiállításon


Remek hétvégét tudhat maga mögött csapatunk. Szinte megszámlálni sem tudjuk, hányadik éve vettünk részt az Autó, Motor és Tuning Show-n a Hungexpo falai között, de ahogy minden újabb alkalom után, most is örömmel tapasztaltuk, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a hallásvédő eszközök iránt.

A rendezvény teljes nyitva tartása alatt péntektől vasárnapig álltunk a kíváncsiskodók rendelkezésére. Informáltunk hallásvédelem témában, lehetőséget adtunk füldugóink kipróbálására a helyszínen, illetve akciókkal és meglepetésekkel kedveskedtünk a helyszínen vásárlóknak.

Elsősorban motorozáshoz tervezett füldugónkat, a szélzajt kiválóan csillapító Alpine MotoSafe-et prezentáltuk a két keréken gördülőknek. A tesztelést a helyben felállított szélzaj szimulátor segítette. Motoros szettünk mellett nem hiányozhattak standunkról az idei évtől megújult termékink, melyeket most először vittük magunkkal vásárra. Akik az AMTS-en nem szerezték be valamelyiket, és szívesebben kapnák kézhez személyesen egyik füldugónkat, egyszűrős termékeinket már gyógyszertári forgalomban is megvásárolhatják, a MotoSafe pedig elérhető kijelölt viszonteladóinknál.

Azok, akik a helyszínen csaptak le egy-egy MotoSafe füldugóra, ajándékba bandanát kaptak motoros szettjük mellé. A több készletet is vásárlókat pedig limitált kiadású sisakzsákkal leptük meg. A motoros mentőszolgálatnak 10 darab Alpine MotoSafe füldugót ajándékoztunk, hogy ezzel is segítsük munkájukat és védjük hallásukat.

Aktuális

Megérkeztek az új MotoSafe füldugók

2017. 03. 12.

Nem csupán új köntösbe bújva, hanem kistestvérekkel kiegészülve találkozhatunk ezután az Alpine MotoSafe füldugóval. A gyártó a vásárlói véleményeket és tapasztalatokat figyelembe véve folyamatosan fejleszti füldugóit, így született meg a MotoSafe Tour, Race és Pro.

Amikor nem elég a füldugó

2017. 02. 26.

Gyakran előfordul, hogy nehezen tudunk elaludni, mert valamilyen külső körülmény zavar bennünket. Ilyenek lehetnek az utcáról beszűrődő zajok, partnerünk horkolása vagy a szomszéd néni, aki már nem hall elég jól és hangosan hallgatja a tévét. Az ilyen zavaró tényezők ellen jó megoldás lehet füldugó használata.

Generációkon átívelő hallásvédelem a Czutor-családban

2016. 10. 14.

A 2016-os Budapest Music Expon Czutor Zoltán, a Belmondo frontembere azzal a céllal kereste fel standunkat, hogy a rendezvényre érkező kisfiának fültokot kölcsönözzön. Mi pedig megkérdeztük a zenészt, hogy vélekedik a hallásvédelemről!

Füleiddel is készülj fel a fesztiválszezonra!

2016. 07. 24.

Ha nyár, akkor buli, vagyis jobban mondva szabadtéri koncertek és fesztiválok! Szinte minden fiatal számára ez az év legjobban várt és áhított időszaka, sokan az iskola mellett még munkát is vállalnak, hogy egy-két hétig ők is részesei lehessen annak az élménynek, amely nélkül ma már elképzelhetetlen lenne a július és az augusztus.

Idén is nagyot szólt az AMTS!

2016. 03. 22.

2016-ban 55 ezer érdeklődő autó, motor bolond látogatott el a háromnapos rendezvényre. A több mint 100.000 négyzetméternyi területen 250 kiállító mutatta be termékeit, szolgáltatásait.

Kapcsolódó termékek

0Ft

..