Arizóna endorzer


Endorzerünk, Maja, az Arizóna zenekar énekesnője nyilatkozott, hogyan ismerkedtek meg az Alpine termékekkel és miért tartják fontosnak a hallás védelmét.

1) Kérlek, mutasd be pár mondatban a csapatod!

Az Arizóna zenekar 2009-ben alakult, 5 tagból álló pop-rock stílusú csapatnak tartjuk magunkat. 2016. áprilisában jelent meg második nagylemezünk, számos videoklip, média megjelenést tudhatunk magunk mögött, és szívből reméljük, hogy még fogunk is.

 

2) Mikor ismerkedtetek meg a füldugónkkal? Milyen személyes tapasztalataitok vannak vele?

Az Alpine füldugóval elsőként én (Maja) ismerkedtem meg. Eleinte próbáltam fülmonitort használni a koncerteken, de ezt kezdőként nem nagyon ajánlom senkinek sem, hiszen olyan hibába eshetnek, mint én. Egyik koncerten akkora hangerőt adtam a fülmonitoromra, hogy másnap a fülorvosnál ülhettem. Ekkor láttam be, hogy egy kezdő zenekarnak, énekesnőnek sokat kell tanulnia, és ide tartozik a hallás védelme is... Ekkor kaptam ajándékba az első Alpine termékemet, amely koncerteken eleinte szokatlan volt, de hamar megszerettem. Majd megérkezett újabb kiszerelésben is, ekkor már mind az ötünkhöz.  Próbákon is szoktuk használni, főként a zajos próbák során nyújtott hatalmas segítséget. Azért írom múlt időben, mert azóta próbatermet cseréltünk, és jelen pillanatban Fecó stúdiójában próbálunk, ahol mindenki fejhallgatót kap. Természetesen ügyelek arra, hogy minél halkabban szóljon minden, így megóvom saját magamat a próbák utáni fejfájástól.  Az Alpine termékeink mindig velünk vannak, hiszen teljesen más úgy egy buli után hazatérni, hogy nem zúg a fülünk, mint fordított esetben... Aki nem hiszi el, ajánlom, próbálja ki. Tanulásnál is hatalmas segítséget nyújt. Néhányan a zenekarból még egyetemre is járunk, és Patrik posztját láttam, hogy ő az Alpine segítségével tanul... Akkor jöttem rá, hogy ez hatalmas ötlet, azóta tanulásnál, ha csendre vágyom, rögtön előveszem!

 

 

3) Van a közvetlen környezetben, olyan, aki halláskárosodással kénytelen együtt élni?

A környezetünkben nem ismerünk olyat, aki halláskárosodással kénytelen együtt élni, de az ember nagyon könnyen ilyen helyzetbe kerülhet. Úgy gondolom, hogy célszerű elővigyázatosnak lennünk.

 

4) Kinek és miért ajánlanád leginkább a füldugó viselését?

Mindenkinek, aki zajos helyen tartózkodik és egy kis csendre vágyik. Nemcsak zenészeknek nyújt hatalmas segítséget, de azoknak is, akik a színpad előtt állnak a koncerteken,vagy ha valaki buliba megy és a hangfalak előtt táncol kedvenc zenéjére, de azoknak szintén akik csendben szeretnének tanulni. Bárkinek jól jöhet, szívből ajánljuk, csalódni senki sem fog benne, ahogy mi sem! Köszönjük Alpine!

Arizóna zenekar Facebook oldala

Termék tesztek

Zavaró-e hosszútávon a füldugó motorozás közben? – Aki válaszol, Németh Mihály

2016. 09. 01.

58 évesen egy 14 országot érintő 9000 km-es túrát tervezett 2016-ra Németh Mihály. Az élet azonban közbeszólt, de a túra nem maradt el, csak kicsit rövidebb lett. Az 58-as motoros túra élménybeszámolóját olvashatják portálunkon.

Arizóna endorzer

2016. 05. 11.

Endorzerünk, Maja, az Arizóna zenekar énekesnője nyilatkozott, hogyan ismerkedtek meg az Alpine termékekkel és miért tartják fontosnak a hallás védelmét.

New Friend Request endorzer

2016. 04. 13.

Endorzerünk, Tímár Péter nyilatkozott, hogyan ismerkedett meg az Alpine termékekkel és miért tartja fontosnak a hallás védelmét.

Tarcsai Ádám endorzer

2016. 04. 08.

Endorzerünk, Tarcsai Ádám nyilatkozott, hogyan ismerkedett meg az Alpine termékekkel és miért tartja fontosnak a hallás védelmét.

Hot Beaver endorzer

2016. 04. 07.

Endorzerünk, A Horváth Sexy Gábor a Hot Beaver tagja nyilatkozott, hogyan ismerkedtek meg az Alpine termékekkel és miért tartják fontosnak a hallás védelmét.

Kapcsolódó termékek

Alpine MusicSafe Classic - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

Alpine MusicSafe Classic - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

5.990Ft

Leírás A zenészeknél jelentős a halláskárosodás kialakulásának kockázata. A nagyon hangos zene hallássérülést és más fizikai problémákat okozhat. A..

Alpine MusicSafe Pro - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

Alpine MusicSafe Pro - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

7.990Ft

Leírás Zenészeknél, pl. gitáros, dobos, énekes vagy DJ, jelentős a halláskárosodás kialakulásának kockázata, mivel gyakran kell magukat hangos zené..

0Ft

..