Tökéletes szezonnyitó volt a Motorfesztivál


Hiába jelzi az AMTS a motoros szezon kezdetét, az elmúlt évek vásárai alatt tapasztalható időjárás sajnos nem kedvezett a két kerék szerelmeseinek. Most azonban végre bátran motorra pattanva érkezhettek a rendezvény vendégei. A zárónap ugyan kissé borúsra sikeredett, de az első kettőn verőfényes napsütés és kellemes 20-22°C-os hőmérséklet emelte az AMTS fényét. 2000 m2-en 8 rendezvény nyitotta meg standjait az 5 pavilon fedele alatt és azon kívül. 11 országból érkezett 215 kiállító körülbelül 1000 járművel.

Az idei vásáron a korábbi évekhez hasonlóan a füldugó.hu is megjelent standjával. Az érdeklődőket – ahogy az lenni szokott – füldugópróbával, akciókkal és segítőkész kollégákkal vártuk a G pavilonban. Rengetegen érkeztek hozzánk olyanok, akik kifejezetten csapatunkat keresték a rendezvényen, de akadtak jócskán füldugószüzek, akiket elláttunk hasznos és fontos információkkal. Számos, próbával egybekötött tájékoztatást adtunk standunk vendégeinek a három nap alatt.

Sajnos több év után is azt tapasztaljuk, hogy a motorosok számottevő hányada nincs tisztában hobbijuk egyik mellékhatásával, a halláskárosodás kialakulásának lehetőségével. Na persze nem feltétlenül okoz hallásvesztést önmagában a két keréken száguldás, egy jó sisak és füldugó kombinációjával megelőzhető a károsodás. Emellett sokan nem figyelnek fel a túlzott, monoton zaj fáradtságot okozó hatására, mely füldugóval elkerülhető, ezáltal éberebben képes figyelni a motoros a forgalomra.

Az idei év érdekessége: füldugóink tesztelésének innovációja. Többen hiányolták a korábbi vásárok alkalmával a forgalomban történő füldugópróbát. Így az ő kedvükért készültünk az idei AMTS-re egy szélzaj szimulátorral. Üvegkabinba zártuk a szélzajt és a forgalom egyéb hangjait (pl. sziréna, duda stb.), ahol tesztelőink azonnal kipróbálhatták, mennyit szűrnek füldugóink valójában. A szimulátor sokak érdeklődését felkeltette, a füldugóval rendelkező látogatók közül többen is tettek egy zajpróbát meglévő dugójukkal. Örömmel vettük, hogy bemutatkozásunkra az EMAT (Épített Motorok és Autók találkozója) csapatának tagjai közül hárman saját füldugóik előrántásával reagáltak.

A rendezvény olykor a felnőtt fülek számára is túlzott zajhatást jelentett, mely az érzékenyebb hallású gyermekeknek viszont nem csak zavaró, de rendkívül káros is. Sokan nem tudják, hogy a gyermekek hallása jóval sérülékenyebb, így az olyan zajok, melyek gyakran egy felnőttet nem különösebben zavarnak, a kicsik hallásában komoly károkat képesek okozni. Épp ezért az A pavilonban kisebb standon biztosítottunk fültok kölcsönzési lehetőséget ingyenesen.

Mi magunk rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk, és reméljük, azok a látogatók is, akikkel szerencsénk volt megismertetni filozófiánkat és termékeinket. Találkozunk – ha addig máshol nem – a 2015-ös AMTS-en!

Aktuális

Újdonság! Alpine SleepSoft füldugó eltávolítást segítő Minigrip-pel

2019. 01. 17.

Az érzés, amikor kézben tartod a mindennapi kihívásokat. Energikusnak és nyugodtnak érzed magad. Nem ez az, amire mindenki vágyik? Ennek alapjait a megfelelő éjszakai pihenés adja meg. Sajnos sok ember számára ez nagy kihívást jelent, például a zavaró környezeti zajok miatt. Az Alpine SleepSoft évek óta békét és nyugalmat biztosít világszerte. A sikeres alvós füldugó most újabb fejlesztésen esett át. Köszönhetően az egyedülálló Minigrip-nek, a füldugó eltávolítása könnyebb mint valaha.

A zenészeknél 57%-kal nagyobb a hallásproblémák valószínűsége

2019. 01. 14.

Ha koncerten vagy fesztiválon veszel részt, természetes, hogy véded a füleid füldugóval (ugye?). Számos kutatás kimutatta már, hogy a profi zenészeknek ezt a szokást minél hamarabb rutinná kell tenniük. Hiszen közel négyszer nagyobb esélyük van hallásuk elvesztésére, mint az átlagembereknek. Emellett a zenészek 57%-kal nagyobb valószínűséggel tapasztalnak fülzúgást a hangos zajok miatt.

A hallásvédő nem kötelező, de ajánlott!

2019. 01. 07.

Ha arra gondolunk, hogy „hallásvédő használata kötelező”, eszünkbe juthatnak azok a kék-fehér táblák, melyeken egy fültokot viselő fejet látunk. Ez a tábla szorosan kapcsolódik az építőiparhoz. Hallásvédelemre nagy szükség van ebben az iparágnak, de vannak más szakmák is, ahol javasolt a használat. A rendőrök, életmentők vagy akár a légiutas-kísérők is alkalmazhatnak zajvédelmet.

Hogy legyen a legjobb a szilveszter?

2018. 12. 14.

Mindenki a saját kénye-kedve szerint csinálja. Vagy egy jó bulizás, játék és pezsgő, gyújtani pár rakétát, vagy egyszerűen csak megnézni a tűzijátékot. Talán nem érdekel az egész felhajtás és inkább az ágyban töltöd az estét. Emellett sokan vannak azért, akik nagyon készülnek erre az éjszakára. Te hogy ünnepled a szilvesztert? Bármit is tervezel, az feleljen meg minden igényednek és tedd meg a megfelelő óvintézkedéseket is biztonságod érdekében. Íme néhány tipp a nyugodt újévért!

Ajándékötlet zenészeknek és zenekedvelőknek

2018. 12. 14.

Fogalmad sincs, mit ajándékozz karácsonyra? Semmi inspiráció, már mindene megvan annak, akit meg szeretnél lepni? Adunk néhány olyan ötletet, melyekre még nem biztos, hogy gondoltál, de igazán hasznos és egyedi ajándék lehet.

Kapcsolódó termékek

0Ft

..