Győri Nemzetközi Ütős Fesztivál


A füldugó.hu csapata kilátogat a 12. Győ‘ri Nemzetközi Ütő‘s Fesztiválra, ami 2011. március 25-26-között kerül megrendezésre. Gyere ki és próbáld ki a MusicSafe Pro füldugónkat!

 

A két napos rendezvény Magyarország kiemelt jelentő‘ségőą ütő‘s zenei seregszemléje, amely a több évtizedes múltra visszatekintő‘ győ‘ri ütő‘szenei kultúrára és zenei képzésre alapozódik. Az ütő‘hangszeres zene az a mőąfaj, amely kortól függetlenül képes szólni a néző‘khöz, hallgatókhoz, idő‘sekhez és fiatalokhoz egyaránt. A fesztivál célja az ütő‘s muzsika népszerőąsítésén túl, hogy lehető‘séget kínáljon a helyi tehetségek, ütő‘s növendékek bemutatkozására. A fiatal nemzedék képviselő‘i személyesen találkozhatnak, "egy színpadon" zenélhetnek a szakma hazai és nemzetközi jeles képviselő‘ivel, olyan életre szóló motivációt adva nekik, amely segíti, meghatározhatja ütő‘s karrierjüket. A Győ‘ri Nemzetközi Ütő‘s Fesztiválon megjelenik a klasszikus zene, a jazz, a világzene vagy éppen a kortárs ütő‘hangszeres játék egy-egy darabja.  A fesztivál mőąsorstruktúrájának kialakításánál figyeltünk arra, hogy az ütő‘s produkciók egyéb zenei, illetve társmőąvészeti elő‘adásokkal, hangszeres bemutatókkal és workshopokkal egészüljenek ki. A fesztiválhoz szervesen kapcsolódik a hagyományos ütő‘hangszeres kiállítás. Itt nemcsak a legrangosabb ütő‘hangszereket gyártó és forgalmazó cégek hazai képviseletei mutatják be termékeiket, hanem a közönség is megszólaltathatja a kiállított hangszereket.

Az elmúlt években több világsztár - Jojo Mayer, Tom Brechtlein, Tommy Vig, Billy Cobham, Trilok Gurtu, Ian Paice- is fellépett a Győ‘ri Ütő‘s Fesztiválon.

Az idei fesztivál kiemelt sztárjai: PerKu-Va (ESP), Mark Mondesir (UK), Gulli Briem (Mezzoforte dobosa) (ISL) és világsztár fellépő‘nk Carl Palmer Band (UK)

Természetesen hazai klasszisokkal is találkozhat a közönség, többek között Horváth Kornél, a Győ‘ri Ütő‘együttes, valamint a győ‘ri konzervatóriumi és egyetemi növendékek jóvoltából. Különlegességnek ígérkezik az a tervezett produkció, amelyben négy fiatal győ‘ri dobos és a Győ‘ri Ütő‘együttes közösen zenélnek. A hagyományos utcai menet zenét és show dobolást a Széchenyi térre tervezett színpadi koncertek teszik változatossá. Igazi kuriózumnak ígérkezik az a kezdeményezésünk, amely kapcsán egy közös dobolásra hívunk a város fő‘ terére minden érdeklő‘dő‘t, aki szereti a ritmust, és bármilyen ütő‘s hangszerrel, ritmust ütő‘ eszközzel részt venne ebben a nagy játékban. Terveink szerint több százan zenélnek majd és eljátszanak egy közismert magyar dalt is. 

Programajánló

Új füldugó a Music Expon

2017. 09. 27.

Már nem kell sokat várni, hogy elinduljon az idei Budapest Music Expo. A nemzetközi audiovizuális és zenei kiállítás október 6-án veszi kezdetét és három napon át várja a látogatókat a Hungexpon.

Budapest Motor Fesztivál 2017

2017. 02. 16.

2017 sem indulhat el a Budapest Motor Fesztivál megrendezése nélkül, hiszen hosszú évek óta ez a legjelentősebb motoros szezonnyitó esemény hazánkban.

10 éves a Music Expo

2015. 09. 22.

Október első hétvégéjén újra zenészek és zenekedvelők foglalják el a SYMA csarnok területét. 2-án, pénteken három napra megnyitja kapuit a 10. születésnapját ünneplő Budapest Music Expo.

Budapest Music Expo idén is!

2015. 07. 29.

Október 2-3-4. Nekünk már van programunk. Nektek is?

A motorozás okozhat halláskárosodást?

2015. 03. 19.

Igen, a motorosoknál különösen nagy a maradandó halláskárosodás kialakulásának lehetősége. A legtöbb motoros tisztában is van a "csendes gyilkos" jelenségével, mely minden útjukat végigkíséri. Sajnos a legtöbben azonban úgy vélekednek, hogy a motorozás okozta halláskárosodás ellen épp elég védelmet nyújt a bukósisak. Van ebben ugyan némi igazság, de számos kutatás igazolta már, hogy a halláskárosodás így is gyakori a szélzajnak "köszönhetően".

Kapcsolódó termékek

Alpine MusicSafe Pro - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

Alpine MusicSafe Pro - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

7.990Ft

Leírás Zenészeknél, pl. gitáros, dobos, énekes vagy DJ, jelentős a halláskárosodás kialakulásának kockázata, mivel gyakran kell magukat hangos zené..

Alpine PartyPlug - Fesztivál, koncert, buli füldugó

Alpine PartyPlug - Fesztivál, koncert, buli füldugó

4.490Ft

Leírás Egy koncert, egy szórakozóhely, egy fesztivál vagy egy kedvenc zenekarunk fellépése. Az Alpine PartyPlug füldugóval jól felkészülhetsz minde..