A nagy füldugó teszt: a drágább jobb?


Vajon megéri beruházni egy komolyabb motoros füldugóra, vagy bő‘ven megteszi a mezei-üzemi dugasz is? Hogy megkapjuk a választ, egy orvosi hallásvizsgálat keretein belül eresztettük össze a MotoSafe vérprofi füldugóját a filléres vetélytársakkal.

A szóban forgó Alpine MotoSafe füldugót korábban már részletesen bemutattuk nektek. Az igényes, orvosi mőąanyagból készült "hangtompító" a tavalyi év tartósteszt felszerelése volt, de mivel a gyártó 2-3 éves kiváló mőąködést ígér, ezért még idén is próbára tesszük a hosszabb túrák alkalmával.

2012-ben is leginkább hosszabb utakon használtuk, mondjuk a Kakucs-Kunmadaras távtól felfelé - a legélesebb bevetése a Budapest-Brno ZZR-misszió volt, ahol a körzetünk végig az autópálya, tempónk pedig "halálos" volt. Legalábbis a nyaknak és a fülnek, ezáltal a fejnek: a hazaúton Pozsony után már szétszakadt a fejem, amikor elkértem Domino kolléganő‘tő‘l a MotoSafe füldugót. Ekkor értettem meg igazán a lényegét...

Mert megmondom ő‘szintén, a tartósteszt elő‘tt nem sokat foglalkoztam a füldugó-témával, BenZso is inkább csak pályán használta a mostani tesztben is szereplő‘ 3M fajtát, a versenyrendszerek ő‘rjítő‘ üvöltése ellen. Brnóból hazafelé viszont rájöttem, hogy - leginkább - autópályatúrák során könnyen megspórolhatod vele saját magad felesleges lefárasztását...

A füldugók elő‘nyei a motorozásban tehát egyértelmőąek, jelen tesztünk legfontosabb kérdése azonban az, hogy mennyire érdemes komolyan gondolni a dolgot: súlyos ezreseket vagy könnyed százasokat érdemes-e kiszórnunk értük? Mert míg az Alpine MotoSafe 7.990 forint, addig az említett "klasszikus" narancssárga 3M darabja 40, azaz negyven forint. Van különbség, vajon a gyakorlatban is?


Kaptam a különböző‘ hangokat/zajokat a keverő‘pultról...

Ennek megválaszolására egészen a Szent János Kórház Fül-orr-gégeosztályáig vezetett utunk, ahol viszonylag objektív körülmények között vizsgálhattuk meg, mi a különbség ég és föld, azaz MotoSafe és 3M között. Hogy egy kicsit megbonyolítsuk a dolgokat, beszereztünk (korábban) egy harmadik versenyző‘t is, egy Castrol Power1 típusú darabot (kettő‘t), amit még egy korábbi sajtóeseményen kaptunk, mint motorozásra (is) alkalmas füldugó.

A Castrol sokkal-sokkal közelebb áll a 3M-hez, mint a MotoSafe-hez, az anyaga ugyanolyan szivacsos poliuretán. Mégis van létjogosultsága a tesztben, hiszen mégsem a legolcsóbb darab (ha csak a neve miatt is?), kíváncsiak voltunk, hogyan alakul az olcsóbb megoldások közötti harc - és persze az is érdekelt minket, mit tudnak a holland Alpine "full-pro" dugójához képest.


...majd, amint meghallottam, emeltem kezemet. Ezt mindhárom típusú füldugóval végigpróbáltuk

Ennek tárgyilagos kiderítéséhez - mint mondtuk - orvosi segítséghez folyamodtunk. Első‘ lépésként megvizsgáltak, hogy alkalmas vagyok-e a feladatra, magyarán hallok-e rendesen? Kaptam egy fejhallgatót, és fülenként váltogatva, a kezemmel kellett jeleznem, mikor hallok benne valami hangot vagy zajt - ekkor természetesen füldugó nélkül (ezt látjátok a fenti képen).

Szerencsémre kiderült, hogy nem derült ki semmi, azaz "átlagosan jól" hallok. Ezután jöhetett az éles teszt, fejhallgató nélkül, egymás után a három füldugóval. A feladat ugyanaz volt, kézzel jelezni, ha meghallottam valamit, csak most a hangfalakból jöttek a hangok, elő‘ször nagyon halkan, majd egyre erő‘södve. Amint meghallottam valami neszt, feltettem a kezem.


A MotoSafe messze a legigényesebb, de vajon csak a kényelmével tőąnik ki a tömegbő‘l?

Ezzel a módszerrel, illetve a generált adatok segítségével a kedves asszisztens hölgy összeállított egy kézzel írott diagramot, amelyet éppen most tanulmányozok... Nos, a várakozásoknak megfelelő‘en a 3M és a castrolos dugó íve sok helyen párhuzamosan halad, igen közel egymáshoz. Hol az egyik vezet, hol a másik: vezetni itt annyi, hogy melyikben hallottam meg késő‘bb a különböző‘ frekvenciájú hangokat/zajokat.

Pontosabban: hány decibeles hangerő‘re volt szükség ahhoz, hogy az aktuális füldugón keresztül érzékeljem a hangszóróból érkező‘ rezgéseket. Ez egyenesen arányos az eltelt idő‘vel, hiszen azonos mértékben növekedett a hangerő‘ mindhárom dugónál. Szóval a lényeg, hogy a munkavédelmiként ismert 3M és a Castrol nagyon hasonló megoldásának próbájánál nagyjából azonos idő‘ elteltével emeltem kezemet, tehát közel ugyanazt tudják.


 
balra a 3M, jobbra a Castrol Power1

A meglepetés nem is ez, hanem hogy amikor a MotoSafe került sorra, az első‘ 1-2 perc után érezhető‘en hamarabb "jelentkeztem", azaz tört át a zaj a hangtompítón. Ez érdekes, mert ez elvileg láthatóan (hallhatóan) rosszabb eredmény a filléres dugóknál: jóval alacsonyabb decibel értékeken is meghallottam a sípolást, mondjuk. Ekkor elgondolkodtunk, hogy miért lehet ez.

Eszünkbe jutott, hogy ez nem is akkora rendellenesség, hiszen a MotoSafe valójában nem dugó, hanem szőąrő‘. Nagy a különbség, hiszen a forgalom zaját vagy a motor hangját elvileg beengedi a hallójáratunkba - éppen ez különbözteti meg az olcsóbb füldugóktól. A szélzajt viszont ki kellene szőąrnie, éppen ezért megkértük az asszisztens hölgyet, hogy válassza ki a szél morajlásához leginkább hasonló effektet, és csak ezzel kezdjük elölrő‘l az egész tesztet.


 
A MotoSafe-et az erő‘sebb szőąrő‘vel vetettük alá a tesztnek - ahogy a valóságban is leginkább ezzel használtuk
(bő‘vebb információt a fuldugo.hu oldalon találsz az Alpine MotoSafe-rő‘l

Így is tettünk, és az eredmény a várakozásainknak megfelelő‘en alakult: a MotoSafe-el a fülemben - bizonyos frekvencia fölött - jóval késő‘bb hallottam meg a "szélzajt", mint a másik kettő‘vel. Egy darabig (szintén 1-2 perc) tudták tartani a lépést az olcsó szivacsosok, de ahogy erő‘södött a zaj, az Alpine finom mőąanyagja annál jobban szőąrt.

Erre az effektre súlyos másodpercekkel késő‘bb emeltem a kezem, amely bizonyítja a gyártó azon állítását, hogy a MotoSafe a számunkra kellemetlen hangokat szőąri igazán. Hogyha valaki teszem azt csak egy gyors kört megy motorral mindhárommal, lehet, hogy a 3M-nek szavaz bizalmat, hiszen az "csendesebb" (és ugye százszor olcsóbb). ő nem számol azzal, hogy a "fullra" bedugott füle miatt mennyire lesz egy túrán bezártság érzése, mennyivel kényelmetlenebb, vagy hogy éppen a számára fontos hangok sem jutnak el a tudatáig.


A zöld a gyengébbik szőąrő‘je a MotoSafe-nek, de mi fő‘leg autópályán, ezért a sárga betéttel használtuk

A MotoSafe tudása tehát ebben rejlik, ez magyarázza az árát, hogy szelektíven dolgozik, lélegző‘, könnyedebb anyagból készül, és valószínőąleg hosszabb távon jobban érezzük magunkat vele, mintha simán beszivacsoljuk a füleinket. Pályamotorozásra például (ennyiért) továbbra sem ezt választanánk, hiszen kétszer húsz percre pont jó az "eldobhatós" fajta, 3M és társai - meg úgyis minden másra jobban figyelünk...

Nem úgy egy kiadós túrán, ahol a forgalom kell, hogy lekösse a figyelmünket, és a komfortérzet is nagyon fontos. Nyilván nem jobb százszor a MotoSafe a 3M-nél, mint amennyivel többe kerül, de ha már 10-szer többet ér, megérheti megvenni! Az ETZ125-nél sem jobb százszor az RS125, mondjuk, hiszen mindkettő‘vel fel lehet csattogni Dobogókő‘re, de azért nem mindegy, hogyan. Persze mindennek ára van...

TM Ítélet: szerintünk akit csak nagy ritkán zavar a szélzaj, mondjuk ritkán megy az autópályán több száz kilométert egyszerre, vagy csak pályázik, annak elég lehet a "szivacsdugó". Száz pár 3M kapható egy szett MotoSafe árából, tehát az nem szempont, ha a narancssárga csak egyszer használatos... Viszont ha valaki komolyan gondolja a túrázást, és szeretne biztonságban és komfortosan (szél)zajmentesíteni, és a lehető‘ legjobb megoldás érdekli, az nagy valószínőąséggel nem fog csalódni a MotoSafe-ben. Ha úgy nézzük, hogy a fejfájásmentes motorozás 8000 forintba kerül három évente...az nem is sok.

Domino másodvéleménye

Elő‘ször is annyit mondanék, ne az alapján döntsük el, hogy használunk-e füldugót vagy sem, hogy mennyi plusz idő‘t igényel a berakás-kivétel procedúrája. Persze sokszor én is a francba kívánom a macerát, ami ezzel jár, hiszen nyilván egyszerőąbb csak felkapni a bukót és már indulni is, mint beigazgatni, szép óvatosan felvenni a sityakot ésatöbbi, de ha arra gondolok, hogy talán ezzel is teszek valamit annak érdekében, hogy 60 évesen ne legyek süket mint az ágyú, mindjárt nem morgolódom annyira.

Fő‘leg hosszú utakon praktikus ennek az apró, de annál hasznosabb kiegészítő‘nek a használata… biztosan ismeritek például azt az érzést, mikor a monoton repesztésnél az autópályán a szélzaj már szinte bántóan „hasogatja” a füled, és még mikor leszállsz is zúg a fejed. Ilyen volt nekem többek között a hosszú brnói utunk, ahol volt alkalmam tesztelni a „before-after” állapotot, ugyanis elinduláskor elfelejtettem berakni a füldugaszt, csak az első‘ megálláskor, kb. egy órával késő‘bb pótoltam.

Nos, a különbség nem kicsi. A MotoSafe fülese jól kiszőąri a menetzajt, ugyanakkor a fontos hangokat nem zárja teljesen ki, tehát nincs olyan érzésed, mintha egy üvegbúrába zártak volna. Ez a legfontosabb, hogy ez az egyensúly meglegyen. Pár használat után már könnyen és gyorsan megy a behelyezése is (van hozzá eszköz is), szóval ha rendszeresen használod, ez nem fog eltántorítani, ső‘t, valószínőąleg igényelni is fogod. Ha azt nézzük, ez is olyan, mint a többi védő‘felszerelés… azt sem azért kell felvenned, mert a biztos úr megköveteli, hanem mert magadat akarod megóvni a bajtól.


A MotoSafe csomag tartalma: egy pár füldugó, két pár szőąrő‘, egy behelyező‘ segédeszköz és egy tok

Szöveg: Kovács Tamás
Képek: Benkő‘ Zsolt

Termék tesztek

Hangya tesztje: MusicSafe Pro vs PartyPlug Pro

2017. 09. 28.

A füldugó.hu csapata a X. Zorall Sörolimpián meg akarta lepni a zenekar basszusgitárosát az új PartyPlug Pro füldugóval, amikor is ő lepett meg minket, mikor elárulta, hogy már 10 éve használja a MusicSafe Pro-t. Ezen felbuzdulva megkértük, hasonlítsa össze a két terméket!

Halott Pénz

2017. 05. 15.

2015 - Interjú a Halott Pénz együttessel, amiben elmondják miért is fontos a hallásvédelem. :)

Zavaró-e hosszútávon a füldugó motorozás közben? – Aki válaszol, Németh Mihály

2016. 09. 01.

58 évesen egy 14 országot érintő 9000 km-es túrát tervezett 2016-ra Németh Mihály. Az élet azonban közbeszólt, de a túra nem maradt el, csak kicsit rövidebb lett. Az 58-as motoros túra élménybeszámolóját olvashatják portálunkon.

Arizóna endorzer

2016. 05. 11.

Endorzerünk, Maja, az Arizóna zenekar énekesnője nyilatkozott, hogyan ismerkedtek meg az Alpine termékekkel és miért tartják fontosnak a hallás védelmét.

New Friend Request endorzer

2016. 04. 13.

Endorzerünk, Tímár Péter nyilatkozott, hogyan ismerkedett meg az Alpine termékekkel és miért tartja fontosnak a hallás védelmét.

Kapcsolódó termékek

0Ft

..