Hot Beaver endorzer


Endorzerünk, A Horváth Sexy Gábor a Hot Beaver tagja nyilatkozott, hogyan ismerkedtek meg az Alpine termékekkel és miért tartják fontosnak a hallás védelmét.

1) Kérlek, mutasd be magad pár mondatban!

A Hot Beaver egy budapesti grunge/metal banda amit 2015-ben alapítottunk. Tavalyi évben nagyjából 50 koncertet adtunk, aminek nagy részét külföldön követtük el, az Ektomorf Európa turnéjának előzenekarként debütáltunk. 2016-ot a Leander Kills előzenekaraként egy országos turnéval kezdtük, majd május környékén hozzuk ki első nagylemezünket Pillars of Creation címmel a Keytracks Hungary kiadó szárnyai alatt. Annyit kell még rólunk tudni, hogy igazi rockerként nagyon hangosak vagyunk.

2) Mikor ismerkedtél meg a füldugónkkal?

Az Alpine füldugókkal még 6-7 évvel ezelőtt kezdtünk el barátkozni, amikor már nagyon zavart a próbák után jelentkező fülzúgás illetve az, hogy szinte semmit sem hallunk a próbákon, mivel mindeni egyre csak hangosítja fel az alapját, aminek a fő oka az, hogy a dob akusztikusan is nagyon hangos, elkezd tompulni a fülünk és sosem elég a hangerőből. Sexy a basszusgitárosunk kapott egy szettet ajándékba, majd kipróbálta és rájött, hogy ez az egyik legtökéletesebb megoldás, ami pont fél úton van a semmi és a méreg drága fülmonitor rendszerek között.

3) Milyen személyes tapasztalataid vannak vele?

A tapasztalat az, hogy amikor először kipróbálja az ember a füldugókat, nagyon szokatlanul érzi magát, minden "távolabb" kerül, kevésbé lesz harsány a hangkép. Hozzá kell szokni, erre mindenképp adjunk időt magunknak, velem is így volt, ma viszont egyszerűen képtelen vagyok bemenni egy koncert terembe vagy próbára füldugó nélkül. Amint hozzászoksz kitisztulnak a próbák, értelmet nyer a zenélés, mindenki jobban játszik, mert nincs az a "feszültség" benned, amit a nagy hangerő okoz. Sokan félnek, hogy így elveszik a stenk, de egyszerűen meg kell szokni az ezzel való együtt élést, újra felépíteni a motiváló energiákra való érzékenységet.

4) Van a közvetlen környezetben, olyan, aki halláskárosodással kénytelen együtt élni?

Szerintem az összes rockzenész barátom halláskárosodott! :D

5) Kinek és miért ajánlanád leginkább a füldugó viselését?

Mindenkinek ajánlom, aki hangos környezetben dolgozik, zenél. Koncertre is használom, mind játszani, mind hallgatni, minden esetben jól jön, sőt, hiányzik, ha nincs bedugva a fülem. Egyszerűen féltem a hallásom!

A Hot Beaver Facebook oldala

Termék tesztek

Hangya tesztje: MusicSafe Pro vs PartyPlug Pro

2017. 09. 28.

A füldugó.hu csapata a X. Zorall Sörolimpián meg akarta lepni a zenekar basszusgitárosát az új PartyPlug Pro füldugóval, amikor is ő lepett meg minket, mikor elárulta, hogy már 10 éve használja a MusicSafe Pro-t. Ezen felbuzdulva megkértük, hasonlítsa össze a két terméket!

Halott Pénz

2017. 05. 15.

2015 - Interjú a Halott Pénz együttessel, amiben elmondják miért is fontos a hallásvédelem. :)

Zavaró-e hosszútávon a füldugó motorozás közben? – Aki válaszol, Németh Mihály

2016. 09. 01.

58 évesen egy 14 országot érintő 9000 km-es túrát tervezett 2016-ra Németh Mihály. Az élet azonban közbeszólt, de a túra nem maradt el, csak kicsit rövidebb lett. Az 58-as motoros túra élménybeszámolóját olvashatják portálunkon.

Arizóna endorzer

2016. 05. 11.

Endorzerünk, Maja, az Arizóna zenekar énekesnője nyilatkozott, hogyan ismerkedtek meg az Alpine termékekkel és miért tartják fontosnak a hallás védelmét.

New Friend Request endorzer

2016. 04. 13.

Endorzerünk, Tímár Péter nyilatkozott, hogyan ismerkedett meg az Alpine termékekkel és miért tartja fontosnak a hallás védelmét.

Kapcsolódó termékek

Alpine MusicSafe Pro - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

Alpine MusicSafe Pro - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

7.990Ft

Leírás Zenészeknél, pl. gitáros, dobos, énekes vagy DJ, jelentős a halláskárosodás kialakulásának kockázata, mivel gyakran kell magukat hangos zené..

Alpine MusicSafe Classic - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

Alpine MusicSafe Classic - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

5.990Ft

Leírás A zenészeknél jelentős a halláskárosodás kialakulásának kockázata. A nagyon hangos zene hallássérülést és más fizikai problémákat okozhat. A..

Alpine Pluggies Kids - Úszás, koncert, utazás, repülés - Füldugó gyerekeknek

Alpine Pluggies Kids - Úszás, koncert, utazás, repülés - Füldugó gyerekeknek

4.490Ft

Leírás Zenét hallgatni közel a hangszórókhoz, pancsolni a medencében vagy a rajzolásra koncentrálni. A kisgyerekek és a csecsemők játszanak és tanu..

0Ft

..