Milyen füldugót ajánl egy igazi metálzenész a hallásod védelmére?


Hájer Gergő, az Omega Diatribe metálbanda alapító gitárosa, illetve az Audionerve stúdió-projekt megalkotója elárulja, kiknek ajánlja az Alpine profi szűrős füldugóit!

Gergőt gyermekkora óta érdekli a zene, sőt, már az anyaméhben kialakult a vonzódása, ahogy egy interjúban fogalmazta: már ott kapta a „fémzenét”. A családja is támogatta a zenei ambícióit, tízévesen már gitározott, de több hangszeren is játszik, basszusgitározik, dobol, sőt, a keleti hangszerek sem ismeretlenek előtte. Zenekarával egy igazán kemény rock műfaj, az extrém groove metál nívós hazai képviselője.

A rockzenészek különösen veszélyeztetettek a hallásromlás szempontjából, a műfaj olyan legendás képviselői szenvednek halláscsökkenéstől, illetve fülcsengéstől, mint Eric Clapton, Pete Townshend, Neil Young, Ozzy Osbourne, Sting vagy éppen Brian Johnson, akinek korábban éppen a súlyos halláskárosodása miatt kellett elhagynia az AC/DC-t.

Gergő, te tapasztaltad már magadon vagy a környezetedben a hangos zene halláskárosító hatásait?

13 éves korom óta töltöm a szabadidőm egy részét próbatermekben és különböző élőzenei környezetben, ahol sajnos volt részem az iszonyatos fülzúgás, fülsípolás élményét megélni már nagyon fiatalon. Elég ijesztő érzés, hiszen a halláskárosodás egy olyan dolog, amit visszacsinálni nem igazán lehet. Több zenész barátom is bánja, hogy nem kezdtek el időben foglalkozni a hallásvédelem fogalmával.

Egy rockkoncerten nem ritka a 115 dB-es átlagos hangerő, amiből már 7,5 perc is elég a halláskárosodáshoz. Meg tudod mondani, hogy a ti koncertjeiteken mekkora erővel szokott dübörögni a metálzene?

Ez helyszíntől is függ, de nem ritka eset, hogy a koncertjeink elérik a 120 dB-es hangerőt.
Ez igen magas…

Mindenkinek lényeges a jó hallás, de egy zenésznek ez az egyik legfőbb munkaeszköze, ezért különösen fontos óvnia. Te mit teszel a hallásod védelme érdekében, illetve mióta gondoskodsz róla, hiszen gyakorlatilag gyerekkorod óta aktívan zenélsz? 

Ugyan fiatalon nem igazán foglalkoztatott ez a dolog, csak az volt a lényeg, hogy a lehető legeffektívebben tudjam befogadni a különböző hangforrásokat. Talán úgy 16 éves lehettem, amikor elkezdtem próbálkozni a gyógyszertári szivacs füldugókkal, ám az olyan szinten megfosztott a zene élményétől, hogy teljesen élvezhetetlenné váltak vele a próbák számomra és megfosztott attól, ami a legjobban motivált: a zenétől.

Számos füldugó áll rendelkezésre azok számára, akik védeni akarják a hallásukat koncerteken, fesztiválokon, klubokban. Ahogyan Te is írtad, a szivacsos füldugók azonban elszigetelnek, és süketté tesznek a zenére. A rockzene hírességei is nyilván nem csak azért nem viseltek annak idején füldugót, mert nem találták menőnek, hanem mert rossz minőségűek voltak. Szerinted milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy zenészek számára is kiválóan használható füldugónak?

Nem csodálom, hogy nagyon kevés zenész vette rá magát, hogy az élvezettől teljesen megfosztva, szivacsos füldugókat használjon. Szerintem elengedhetetlen az, hogy a zene minősége az élvezhetőség szintjén maradjon. Mivel színpadi/próbatermi felhasználásról beszélünk, így nyilván valamilyen kompromisszumot kell kössünk a hangnyomás csillapítás, illetve a zene élvezete párhuzamában, de azért létezik egy arany középút. A kényelemről nem is beszélve… Nagyon fontos, hogy rendesen illeszkedjen a hallójáratban, ne legyen irritáló a matériája, hiszen adott esetben 1-2, vagy akár 3 órán keresztül is viselnünk kell.

Három speciális Alpine füldugót is jól ismersz: az Alpine PartyPlug Pro, a MusicSafe Classic és a MusicSafe Pro füldugót. Többször hangoztattad, hogy kiemelten fontos számodra a kiváló minőségű hangzás. Mik a tapasztalataid ezekkel a füldugókkal kapcsolatban? Megfeleltek az elvárásaidnak? 

Kb. 18-19 éves koromban kezdtem el Alpine füldugókat használni, ami egyben a kiutat jelentette a gyógyszertári füldugók világából, és végre újra megnyílt a zene. Rögtön egy MusicSafe Pro-val kezdtem, amiben külön tetszett, hogy 3-féle erősségű szűrő közül lehet választani. Ez roppant előnyös akkor, ha különböző méretű helyeken játszik az ember, hiszen kedvére alakíthatja a csillapítások mértékét. A tartósságról csak annyit szeretnék említeni, hogy idén töltötte be a 10. évét a MusicSafe Pro-m, ami heti rendszerességgel volt használva.
Az utódját a MusicSafe Classic-ban találtam meg, hiszen az általam leggyakrabban használt szűrő az ezüst (közepes), illetve az arany (erős). Szimplán csak azért kellett egy utód, mert a Pro gumija már az évek alatt elszíneződött. Szerettem volna egy vadiúj kinézetű füldugót a koncertekre! Abban az esetben, ha nem a színpadról, hanem a közönségtérből szeretném élvezni a zenét, ergo, ha koncertekre járok, akkor a PartyPlug Pro-t használom, hiszen a csillapítása lineáris, így szinte teljesen változatlan marad a zenei élmény, ami számomra nagyon fontos. Az utóbbit nyugodt szívvel ajánlom hangtechnikusoknak, vagy bárkinek, aki a szakmában dolgozik, a nézőtéren.

Rockzenészként saját tapasztalatból tudhatod, hogy egy koncerten jókora dózist kaptok a hangerőből nem csak ti, hanem a rajongók is. Füldugó nélkül egy egyórás rock koncert után akár 30 dB-es átmeneti halláscsökkenés is bekövetkezhet. Sokan mégsem akarnak hallásvédőt viselni. Ennek fő oka persze az, hogy teljes hangerővel szeretnék élvezni a koncertet, és nem akarják elszigeteltség érzéssel elrontani a zenei élményt. Nekik melyik füldugót ajánlanád?

Szerintem nagyon sok zenerajongónál egyszerűen azért nem merül fel a füldugó használata, mert az Ő fejükben is még a gyógyszertári „süket” szivacsos füldugók élnek. 
Mindenkit csak arra tudok buzdítani, hogy tegyenek egy próbát az Alpine termékeivel.
A koncertre járóknak, élőzenei környezetben dolgozóknak bátran ajánlom a standard Party Plug-ot, illetve a Party Plug Pro-t. Az utóbbit főleg azoknak, akik szenvedélyesen ragaszkodnak a zene minőségéhez élő koncerten is.

Egy hangszeráruházban is dolgozol, ahol biztosan sok lelkes zenerajongóval találkozol. Vajon a vásárlókat mennyire foglalkoztatja a hallásvédelem, szoktak esetleg ez ügyben tanácsot kérni tőled, vagy éppen te vagy az, aki felhívja erre a figyelmet?

Szerencsére azzal szembesülök, hogy egyre többen foglalkoznak a fülükkel és szeretnék kímélni azt. Mivel viszonylag sok terméke van az Alpine-nak, így gyakran kérnek tanácsot tőlem az érdeklődők, hogy adott területekre melyik füldugót ajánlom nekik. Szerencsére szinte kivétel nélkül mindenki elégedett visszajelzéseket küld nekünk.

Saját stúdiódban te rögzíted és kevered a dalokat. Profi hangtechnikusként otthon vagy a hangosításban, a decibelek, az erősítők és a hangfalak világában, ismered a halláskárosodással összefüggő hangnyomás értékeket. Milyen füldugót javasolnál szakmabeli kollégáidnak, a profi zenészeknek, vagy akár a szintén extra zajterhelésnek kitett DJ-knek?

Stúdióban dolgozóknak a felvételekhez bátran ajánlom a Music Safe Pro-t. A keverés metódushoz sajnos a füldugó kizáró ok, hiszen ott bármiféle korlát végzetes lehet a végterméket tekintve. Viszont ott abban a kiváltságos helyzetben van a szakember, hogy magának szabályozza a hangerőt, illetve akkor tudja pihentetni a fülét, amikor csak akarja.
Színpadon zenélőknek egyértelműen a Music Safe Classic-ot (főleg kisebb színpadokra), illetve Music Safe Pro-t (bármilyen méretű színpadra) ajánlom. 
A nézőtéren dolgozóknak, azaz a hangtechnikusoknak, fénytechnikusoknak, pultosoknak pedig főleg a Party Plug Pro-t ajánlom.

Végül egy személyes kérdés. Egy olyan extrém zenei műfaj képviselője vagy, melyről általában azt tartják, hogy agresszívvé vagy éppen depresszióssá tehet, ám egy 2015-ös ausztrál tanulmány szerint a metálzene sokakban pozitív érzéseket ébreszt, és a feszültséget is segít levezetni. Rád milyen hatással bír a metálzene?

Szerintem a metálzenét hallgatókról félelmetesen valótlan sztereotípiák keringenek. Bár 2018-ban már sokkal jobb a helyzet, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt, de azért még most is vannak olyanok, akik szerint hétvégénként kecskéket áldozunk és macskavért iszunk (nevet). Pedig a valóságban szerintem ebben a szubkultúrában találhatók a legkedvesebb és legigazibb emberek, akik baromi összetartóak és nagy szívvel rendelkeznek. A zene élvezete pusztán egy kikapcsolódási lehetőség, ahol kiadhatják a feszültséget, frusztrációt vagy éppen a bánatot. Ha ezektől az érzésektől meg tudunk szabadulni, akkor pedig nagyon sok betegség megelőzhető, én hiszek ebben!

Termék tesztek

Milyen füldugót ajánl egy igazi metálzenész a hallásod védelmére?

2018. 12. 05.

Hájer Gergő, az Omega Diatribe metálbanda alapító gitárosa, illetve az Audionerve stúdió-projekt megalkotója elárulja, kiknek ajánlja az Alpine profi szűrős füldugóit!

Alpine Muffy fültok: az autista gyerekek támogatója a mindennapokban

2018. 05. 07.

Az autista gyerekek különösen érzékenyek lehetnek a különféle hangokra. Még az olyan hétköznapi zajok is, mint a háztartási eszközök, a televízió, a járművek hangja vagy akár egy hangosabb beszélgetés is elviselhetetlen lehet számukra. Ez a túlérzékenység nem csupán idegességet, szorongást válthat ki a gyermekből, hanem nagymértékben gátolhatja a játszási és felfedezési kedvét is. Ezért egy hallásvédő eszköz felbecsülhetetlen értéket jelenthet a gyerekeknek. 

Alpine Muffy fültok: az autista gyerekek iskolai segítőtársa

2018. 04. 16.

Az autista gyermekek körében nagyon gyakori sajátosság a hangokra való túlérzékenység. A kisgyermekek hallásvédelmére kifejlesztett Alpine Muffy fültok az autista gyerekek számára is ideális választást jelent, hogy kiszűrje azokat a zajokat és hangokat, melyek idegességet, stresszt, és szorongást váltanak ki a gyerekekből. 

Hallásvédelem babáknak és totyogóknak hordozóban

2018. 02. 20.

Sabine Lokin hordozási tanácsadóként rendszeresen beszélget a szülőkkel a hallásvédelemmel kapcsolatban. Ha a gyermeket zajos helyre visszük hordozóban a hátunkon, hogy adjuk rá a hallásvédőt? Sabine válaszolni fog a kérdésre a cikkben.

Nincs rossz választás

2018. 02. 02.

Pár hónappal ezelőtt kezdtük meg együttműködésünket Dr. Vass Zoltán audiológus, fül-orr-gégész szakorvossal. Arra kértük a doktor urat foglalja össze az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatait az Alpine füldugókkal kapcsolatosan. 

Kapcsolódó termékek

Alpine MusicSafe Classic - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

Alpine MusicSafe Classic - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

5.990Ft

Leírás A zenészeknél jelentős a halláskárosodás kialakulásának kockázata. A nagyon hangos zene hallássérülést és más fizikai problémákat okozhat. A..

Alpine MusicSafe Pro - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

Alpine MusicSafe Pro - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

7.990Ft

Leírás Zenészeknél, pl. gitáros, dobos, énekes vagy DJ, jelentős a halláskárosodás kialakulásának kockázata, mivel gyakran kell magukat hangos zené..

Alpine PartyPlug - Fesztivál, koncert, buli füldugó

Alpine PartyPlug - Fesztivál, koncert, buli füldugó

4.490Ft

Leírás Egy koncert, egy szórakozóhely, egy fesztivál vagy egy kedvenc zenekarunk fellépése. Az Alpine PartyPlug füldugóval jól felkészülhetsz minde..

Alpine PartyPlug Pro Natural - A zene szerelmeseinek

Alpine PartyPlug Pro Natural - A zene szerelmeseinek

10.990Ft

Tökéletes füldugók az éjszakába A koncertek és fesztiválok látogatói különösen szeretnék élvezni a zenét. Hallásvédő nélkül csupán negyedórát tölth..