Fotózás a PartyPlug-gal


Rengeteg szó esett már arról, milyen fontos a szórakozóhelyeken, koncerteken megvédeni hallásunkat. A legtöbb esetben sajnos a zajszint jócskán meghaladja a 80-85dB-t, mely felett rohamosan csökken az adott hangerősségen károsodás kialakulása nélkül eltölthető idő hossza.

Talán nincs is olyan, aki ne tapasztalt volna már fülzúgást, fülcsengést vagy tompa hallást egy átbulizott éjszaka vagy egy dübörgő koncert után. És aki tudja, miről beszélek, annak bizony - ha minimális mértékben is - romlott már a hallása. Minden ilyen alkalom egyre közelebb visz minket a halláskárosodás felé, melyet évek, évtizedek múlásával fogunk csak észlelni. Épp ezért tanácsos kerülni a túlzott hangerőt vagy védekezni ellene.

Akadnak viszont olyanok, akik nem menekülhetnek a zajhatás elől hivatásukból fakadóan. Ilyenek például a DJ-k, szórakozóhelyeken dolgozók és a party-fotósok. Hogy munkájukat komfortosabbá, hallásukat pedig védetté tegyük, a PartyZoo fotósait színes Alpine PartyPlug füldugókkal támogattuk, melyeket munka közben használtak a székesfehérvári bulik alkalmával. A bulizók matricákat osztogató hoszteszekkel is találkozhattak. Emellett pedig bulinként 3 darab PartyPlug füldugó került kisorsolásra.

Aktuális

Megérkeztek az új MotoSafe füldugók

2017. 03. 12.

Nem csupán új köntösbe bújva, hanem kistestvérekkel kiegészülve találkozhatunk ezután az Alpine MotoSafe füldugóval. A gyártó a vásárlói véleményeket és tapasztalatokat figyelembe véve folyamatosan fejleszti füldugóit, így született meg a MotoSafe Tour, Race és Pro.

Amikor nem elég a füldugó

2017. 02. 26.

Gyakran előfordul, hogy nehezen tudunk elaludni, mert valamilyen külső körülmény zavar bennünket. Ilyenek lehetnek az utcáról beszűrődő zajok, partnerünk horkolása vagy a szomszéd néni, aki már nem hall elég jól és hangosan hallgatja a tévét. Az ilyen zavaró tényezők ellen jó megoldás lehet füldugó használata.

Generációkon átívelő hallásvédelem a Czutor-családban

2016. 10. 14.

A 2016-os Budapest Music Expon Czutor Zoltán, a Belmondo frontembere azzal a céllal kereste fel standunkat, hogy a rendezvényre érkező kisfiának fültokot kölcsönözzön. Mi pedig megkérdeztük a zenészt, hogy vélekedik a hallásvédelemről!

Füleiddel is készülj fel a fesztiválszezonra!

2016. 07. 24.

Ha nyár, akkor buli, vagyis jobban mondva szabadtéri koncertek és fesztiválok! Szinte minden fiatal számára ez az év legjobban várt és áhított időszaka, sokan az iskola mellett még munkát is vállalnak, hogy egy-két hétig ők is részesei lehessen annak az élménynek, amely nélkül ma már elképzelhetetlen lenne a július és az augusztus.

Idén is nagyot szólt az AMTS!

2016. 03. 22.

2016-ban 55 ezer érdeklődő autó, motor bolond látogatott el a háromnapos rendezvényre. A több mint 100.000 négyzetméternyi területen 250 kiállító mutatta be termékeit, szolgáltatásait.

Kapcsolódó termékek

Alpine PartyPlug - Fesztivál, koncert, buli füldugó

Alpine PartyPlug - Fesztivál, koncert, buli füldugó

4.490Ft

Leírás Egy koncert, egy szórakozóhely, egy fesztivál vagy egy kedvenc zenekarunk fellépése. Az Alpine PartyPlug füldugóval jól felkészülhetsz minde..