Generációkon átívelő hallásvédelem a Czutor-családban


A 2016-os Budapest Music Expon Czutor Zoltán, a Belmondo frontembere azzal a céllal kereste fel standunkat, hogy a rendezvényre érkező kisfiának fültokot kölcsönözzön. Mi pedig megkérdeztük a zenészt, hogy vélekedik a hallásvédelemről!

Czutor Zoltán ismerte a hallásvédő eszközeinket: a gyermekek részére kifejlesztett fültokot, valamint a MusicSafe Pro-t. A Belmondo zenekar frontembere, elmondta, legkisebb fiának szeretne a rendezvény idejére egy fültokot, mert a kicsi már az édesanyja hasában is különösen érzékeny volt a zajokra.

- Nagyon fontos dolog a hallásvédelem, de sajnos én nem kezdtem el időben figyelni rá. A zenekarból a dobos és a basszusgitáros is használ füldugót, s talán egy éve én is rendszeresen igénybe veszem ezt a hallásvédő eszközt – kezdte Czutor Zoltán.

- Az egész életemet ilyen nagy hangzavarban töltöm, amikor dolgozom, ráadásul az a klasszikus rock gitáros vagyok, aki üvölteti az erősítőjét és mindig olyan dobosokkal dolgozom együtt, akik bátran és férfiasan csapnak oda a hangszerükre!

- Valamelyik fülemben a magas tartomány érezhetően eltolódott, ezért az irányhallásom is romlott. Sajnálatos, hogy tulajdonképpen ez a sérülés ébresztett rá, hogy mennyire fontos is a hallásvédelem.

- Apukámon veszem észre, hogy horgászat közben, ami egy csendes tevékenység kellene, hogy legyen, kiabálva kommunikál velem – mesélte arra a kérdésre, hogy a családjában szenved-e valaki halláskárosodásban. Majd így folytatta –, ami a legijesztőbb számomra, hogy ő nem is zenész, tehát, ő nem tevékenykedett olyan hangos közegben, mint én –, bár zajos nyomdagépek vették körül,– mégis elromlott a hallása. Egyre inkább félek, hogy mi lesz, ha majd én leszek 60 éves, az unokáim biztosan kinevetik majd a süket nagyapjukat.

- A legkisebb gyermekem, Miksa az anyukája hasában is nagyon érzékeny volt a zajokra. Úgy gondolom ezt a fültokot innentől kezdve a Körúton is rá fogjuk adni, hiszen láthatóan jól érezte magát benne.

Aktuális

Hallásvédelem: amire minden motorosnak szüksége van

2018. 04. 05.

A motorosok többsége a legnagyobb körültekintéssel szerzi be felszerelését a motorozáshoz. A védőruházat, mint a jó kesztyű, a csizma, az erős nadrág és a motoros dzseki általában a lista elején állnak. A jól illeszkedő bukósisak alapvető kellék. Viszont a hallásvédő fontosságát nem mindig tartják szem előtt. Pedig egy jó csillapítással rendelkező füldugóval még élvezetesebb a motorozás. Ebben a cikkben elmondjuk a füldugós motorozás előnyeit és taglaljuk, kinek melyik hallásvédő a legalkalmasabb.

9 tudományos módszer a leggyakoribb alvási problémák megoldására

2018. 03. 15.

Gondod van az éjszakai alvással? Függetlenül attól, hogy a stressz, valamilyen fájdalom vagy a fényes kék monitor tart-e ébren, ha nem kapja meg a tested a napi 7-9 óra alvást, az egész nap nem ér semmit. A tudomány csodálatos erejének köszönhetően már tudjuk, milyen egyszerű módszerekkel orvosolhatjuk a leggyakrabban előforduló problémákat.

Alvás Világnapja Budapesten

2018. 03. 13.

Idén 10. alkalommal rendezik meg Magyarországon a World Sleep Day-t, vagyis az Alvás Világnapja rendezvényt, mely a hazai alváskultúrával foglalkozik. Hangsúlyozzák az alvás fontosságát, hiszen a kielégítő pihenős fontos az életminőség szempontjából.

3 tipp és trükk, hogy tovább használhasd füldugódat

2018. 02. 20.

Gondoltuk, biztosan a lehető leghosszabb ideig szeretnéd használni a füldugódat. Ugyanis a füldugók rendelkeznek egy bizonyos élettartammal, de ha néhány dologra odafigyelsz, hosszabb ideig élvezheted előnyeiket. Ebben a cikkben elmagyarázzuk, hogyan növelheted meg füldugód élettartamát.

Óvjad kisbabád hallását a baba-mama tornán is

2018. 02. 20.

Remek dolog, ha a kismama igyekszik a szülés után újra formába hozni magát, s mindezt a kisbabájával együtt teheti meg. Ám arra vigyázzunk, hogy az esetleg túl hangos zene ne ártson a kicsi hallásának.

Kapcsolódó termékek

Alpine Muffy  - Gyermek hallásvédő fültok húzózsinóros táskával

Alpine Muffy - Gyermek hallásvédő fültok húzózsinóros táskával

7.490Ft

Klassz fültok gyerekeknek A gyermekek gyakran vannak kitéve olyan zajnak, mely túl hangos számukra. Kutatások szerint nyolcból egy gyermeknél alaku..