Hallásvédelem az Interton Egyetemen


Az Interton Egyetem rendezvény alkalmával színvonalas előadások sora hangzott el, melyeken több száz érdeklődő tette tiszteletét. A szervezők fontosnak tartották, hogy szó essen a hallásvédelemről, így az előadók táborának erősítésére meghívták a füldugó.hu-t is.

Előadásunkon népes tömeg gyűlt össze, nagyjából kétszázan hallgatták meg a témában elhangzó információkat. A füldugó.hu ügyvezetője, Papp Péter beszélt elsősorban a fülzúgásról és a halláskárosodásról, továbbá természetesen boncolgatta a hallásvédelem lehetőségeit is.

Bemutatott egy rövid dokumentumfilmet a tinnitusról. A videó interjúkon keresztül mutatja be a fülzúgást és felhívja a figyelmet az általa okozott problémákra.

A dokumentumfilm megtekintéséhez kattints a következő linkre: https://www.fuldugo.hu/hirek/videok/tinnitus-a-hangos-csend-fulzugas

További képek: http://www.eventphotopro.hu/

Aktuális

Ennél nagyobb szükséged még nem volt füldugóra

2020. 03. 23.

Sokunkat megviselnek a járványhelyzet miatt kialakult körülmények. Akik tudják, otthonról végzik a munkájukat, ez viszont a legtöbb esetben nem olyan egyszerű mint azt korábban gondoltuk volna.

Hallásvédők a koronavírus járvány idejére

2020. 03. 16.

Új és eddig nem tapasztalt helyzettel találtuk szembe magunkat a koronavírus gyors terjedése miatt. Ez a speciális helyzet speciális körülményeket és intézkedéseket kíván mindenkitől. Az iskolák bezárása miatt a gyermekek otthon tanulnak, a dolgozók közül pedig sokan home office-ból oldják meg a munkát. Egy ilyen megoldás hatékony működéséhez nem mindig adottak a feltételek, hiszen a családtagok könnyen zavarhatják egymást.

Miért kell megakadályoznunk a halláscsökkenést?

2020. 03. 09.

Mindenki szeret pénzt spórolni, de nem mindenki tudja, hogyan kell. Nos, a halláskárosodás megakadályozásával milliárdokat takaríthatunk meg globálisan, ha bizonyos intézkedéseket végrehajtunk. A halláskárosodás leküzdése nem csak javítja az egyének életminőségét, hanem a társadalom egésze számára előnyökkel jár. Támogasd a halláskárosodás megelőzésére irányuló intézkedéseket és védd a saját hallásod!

Hallás világnapja 2020: Hallás az életért

2020. 03. 02.

Ne hagyd, hogy a halláskárosodás korlátozzon

Megérkezett az új MusicSafe

2020. 02. 23.

Búcsút intünk a MusicSafe Classic füldugónak. De senki se szomorkodjon, hiszen a zenészeknek tervezett Alpine füldugók palettája mostantól új taggal bővül és még a Classictól sem kell teljesen megválnunk.

 

Kapcsolódó termékek

Alpine PartyPlug - Fesztivál, koncert, buli füldugó

Alpine PartyPlug - Fesztivál, koncert, buli füldugó

4.990Ft

Leírás Egy koncert, egy szórakozóhely, egy fesztivál vagy egy kedvenc zenekarunk fellépése. Az Alpine PartyPlug füldugóval jól felkészülhetsz minde..