Zenetábor füldugókkal


A múlthét rengeteg szórakozást és tanulást tartogatott a Szolnokra érkező zenészpalánták számára. 21. alkalommal került megrendezésre a nagy múltra visszatekintő Gitármánia, melyen idén 210 lelkes táborozó vett részt, köztük nem egy hűséges visszajáró fiatal és idősebb zeneimádó.

A füldugó.hu sem először látogatott el a Tiszaligetbe. Hallásvédelmi pontként jelentünk meg a szombati napon reggel 9 órától. Az érdeklődőket hallásvédelmi kvízzel, füldugó próbálási lehetőséggel és persze sok-sok meglepetéssel vártuk.

Nagy örömünkre több olyan fiatallal is találkoztunk, aki fontosnak tartja a zenei hallásvédelmet és szeretné megőrizni fülei egészségét annak érdekében, hogy kedvenc hobbiját minél hosszabb ideig űzhesse. Szinte mindenki tisztában volt azzal, hogy hallása megóvása érdekében valamilyen eszköz bevetése szükséges, illetve akadtak olyanok, akik már régóta használnak valamilyen füldugót.

Az EFOTT után itt indítottuk el másodjára QR kód kereső játékunkat. Több, mindenre elszánt fiatal vágott neki a táborban elrejtett 7 kód felkutatásának. Végül két első helyezettet díjaztunk, 2 perc 46 másodperces idejükkel egy-egy Alpine MusicSafe Pro füldugó készlet boldog tulajdonosai lettek.

Napközben a füldugók próbáltatása és a tájékoztató beszélgetések mellett egy, a fülzúgásról szóló rövid dokumentumfilmet vetítettünk, mely hamarosan honlapunkon is elérhető lesz.

Aktuális

Elszigetelődés: a fülzúgással élőket érintő „rejtett járvány”

2020. 01. 27.

A British Tinnitus Association (BTA, Brit Tinnitusz Egyesület) felhívja a figyelmet az elszigeteltség „rejtett járványára”, mely a becslések szerint az Egyesült Királyságban körülbelül hatmillió embert érint.

Miért tapasztalnak olyan sokan halláscsökkenést? Nem csak az idősek

2020. 01. 20.

Bő 10 éve ellátogattam egy fül orr gégész specialistához a torontói kórházban. Miután elvégzett egy rakás tesztet, az orvos a fülemet vizsgálta. Valamivel idősebb volt nálam, a 60-as évei elején járhatott, és sok szakemberhez hasonlóan azt a benyomást keltette, hogy nincs kedve a csevegéshez. Majd a vizsgálati eredményeimet elnézve azt mondta: „A magas frekvenciák hallására való képessége jelentősen sérült. Az életkora alapján engedje meg, hogy kitaláljam: sokszor járt igazán hangos rock koncerten a 60-70-es években?”

Állj meg és figyelj a hallásvédelemre

2020. 01. 13.

Nincsenek elegen azok az emberek, akik odafigyelnek a hallásvédelemmel és a zajcsökkentéssel kapcsolatos figyelmeztetésekre.

Ingyenes eszköz olyan egészséges szokások kiépítéséhez, melyek javítják a tinnituszt

2020. 01. 06.

A tinnitusszal élni nem egyszerű. És nem csak a hang miatt. A megértés hiánya, a zűrzavar és a félrevezető információk elegek ahhoz, hogy bárki boldogtalannak érezze magát. Már csak az is frusztráló, ha megpróbáljuk kitalálni, mi okozza a fülzúgást.

Védd a füled a tűzijátéktól

2019. 12. 16.

Szilveszterkor érdemes a tűzijátéknál védőszemüveget viselni. De nem a szemünk az egyetlen, mely védtelen, hanem a füleink is. Ezért jó ötlet védeni a hallásunkat a tűzijátéktól.

Kapcsolódó termékek

Alpine MusicSafe Classic - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

Alpine MusicSafe Classic - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

6.490Ft

Leírás A zenészeknél jelentős a halláskárosodás kialakulásának kockázata. A nagyon hangos zene hallássérülést és más fizikai problémákat okozhat. A..

Alpine PartyPlug - Fesztivál, koncert, buli füldugó

Alpine PartyPlug - Fesztivál, koncert, buli füldugó

4.990Ft

Leírás Egy koncert, egy szórakozóhely, egy fesztivál vagy egy kedvenc zenekarunk fellépése. Az Alpine PartyPlug füldugóval jól felkészülhetsz minde..