Alpine MusicSafe Pro - füldugó tesztelése


Nem túl sokat hallok róla, ső‘t! Szinte egyáltalán nem verik nagy dobra, hogy miért is lehet látni egy-két híresebb zenész, vagy dj fülében hallásvédő‘ dugót.

Mi is a halláskárosodás és miért is fontos idő‘ben megelő‘zni?

A halláskárosodás az egyik legsőąrőąbben elő‘forduló testi károsodás. Magyarországon például a felnő‘ttek 10 százaléka szenved valamilyen hallászavarban. Mivel a környezettel való kapcsolattartásban a hallásfunkció fontos szerepet játszik, ezért e képesség elvesztése a biztonságot nyújtó háttérzajtól fosztja meg részben, vagy teljesen az embert.

Körülbelül minden harmadik ember érintett a halláskárosodásban. A probléma kialakulása rendszerint nem a nyugdíjaskorban kezdő‘dik, viszont korábban legtöbben nem fordítunk kellő‘ figyelmet a hallási nehézségekre. Elodázzuk, elbagatellizáljuk, vagy egyszerőąen nem veszünk tudomást a tényrő‘l, hogy egyre többször kell visszakérdeznünk, hangosabbra kell állítanunk a tévét, vagy nem halljuk meg a telefoncsörgést.
Ezt szinte teljesen biztosan elő‘segítjük a féktelen bulizásokkal - hallásvédelem nélkül.

Sajnos mostanában én is sokat tapasztalom a buli utáni zúgást, amire sokan azt válaszolják, hogy ez természetes és minden club érezteti ezt a jelenséget party után. Utánanéztem. Sajnos szakmai, egészségügyi-szakmai tapasztalatok és tények igazolják, hogy a neves sztárok nem véletlenül használják a fülükben lévő‘ dugót. Nos, hát úgy döntöttem, letesztelek egy ilyen füldugót én is, hiszen a jó dj egyik legfontosabb eszköze, tulajdonsága a jó hallás! Ezt viszont védeni kell, hiszen kincset ér! Így hát kezembe, illetve fülembe vettem a MusicSafePro (www.fuldugo.hu) hallásvédő‘ füldugót és elkezdtem tesztelni.

Első‘nek azonnal a fülesen próbáltam, hiszen érezni kell, hogy viselkedik, mikor a fejhallgató fel-le mozog az ember fején a zenék választása és szinkronizálása közben. Meg kell mondanom, praktikus, nem érintkeznek, kényelmes. Viszont még szokatlan volt nekem. A hangerő‘t soha nem tudtam maximumon hallgatni, nos itt ki lehet tekerni, de nincs értelme.
Kitekert hangerő‘n mindenki kimenekült a helyiségbő‘l és én is éreztem a fülem (2 x 750 W topládák monitorként ). Normális hangosítás mellett tisztán hallható a zene és szépen levágja a "káros" dolgokat, nem fáj, nem zavaró.

De ez csak az első‘ lépcső‘. A lényeg ezután jön: maga a buli.

Meg kell vallanom eléggé szkeptikusan álltam a monitor hangfalak mellé dolgozni, úgy hogy a füldugó bennem volt. Élesben soha nem használtam ezidáig. Picit halk háttérzajok, tiszta beszéd... furcsa volt. Nem ehhez vagyok hozzászokva. És elindult a buli. Meg kell hagyni, mosolyogtam végig. Hihetetlenül jól végezte dolgát ez a parányi szőąrő‘! A buli alatt füldugó nélkül mindig picit hangosítottunk a zenén, mert állandóan halkult :) Pedig valójában a fülünk fáradt folyamatosan. Elképzelhetetlen és hihetetlen dolgok ezek, de rá kell döbbenünk, hogy ez így igaz és fel kell ismerni, hogy tényleg romlik a dj füle. A füldugó esetében szépen kivettem mindent és kellemesen hallottam a zenét. A klub szokásos hangnyomása mellett halkabban és tisztábban jöttek át a zene részletei. Olyan volt, mintha otthoni nyugodt körülmények között mixelgettem volna, csak itt "klubb" hangerő‘n ment a zene. Legjobban a szinkronizálástól féltem. Eddig szinte mindig jellemző‘ volt, hogy az elfáradt fülem miatt a buli vége felé már oda kellett hajolni a kontroll hangfalakhoz, hogy jobban halljam, pontosabban dolgozzam. Most ez megszőąnt. Gyönyörőąen lehet szinkronizálni vele végig! Persze a buli elő‘tt is kipróbáltam, milyen a dugóval a hangos zene, de akinek nem volt az menekült :) A fület gyilkolni lehet minden helyzetben ( füldugóval is ), de nem érdemes. A füldugó feladata, hogy az átlagos - nagy hangnyomású bulikon ne károsodjon az ember füle. És nem az, hogy van füldugóm és én bírom, akkor duplázzuk a hangnyomást. Nekem remekül bevált és jó érzés volt, hogy vigyáztam a hallásomra és hogy a nevesebb lemezlovasok ezen szokásait is felvettem:) A buli után érdekes módon nem volt zúgás. Viszont picit éreztem a füldugó helyét, mert ugye sosem volt semmi a fülemben, még
fülhallgató sem bedugva. De ez a fura érzés hamar elmúlt ( a kényelmessége révén, mert kényelmes a viselése az biztos).

Eddig az a véleményem, hogy szokni kell még, az biztos, de szakmailag nézve valóban védi a hallást és ez fontos dolog nekem.

A füldugó szettemhez három különböző‘ szőąrő‘t kaptam ( fehér, ezüst, arany ). A szőąrő‘k választása függ attól, hogy hol helyezkedünk el a hangszertő‘l, hangfaltól és mekkora decibel uralkodik a fülünk környezetében. Mindhárom másként "dolgozik".

Frekvencia Hz      125      250      500      1000      2000      4000      8000

Arany - Átlagos csillapítás (dB) 18,8      15,6     16      18,5      27,7      23,9      22

Ezüst - Átlagos csillapítás (dB) 14,8      15,0      15,7      18,7      26,6      24,4      18,9

Fehér - Átlagos csillapítás (dB) 10,2      11,2      14,3      17,9      24,0      23,4      18,0

Frekvencia = hangmagasság: 125 Hz mély hang, 8000 Hz magas hang

Próbálgattam a szőąrő‘ket, de ezek legjobb kiválasztásai eltérő‘ek. A három különböző‘, cserélhető‘ szőąrő‘készlet más-más csillapítást biztosít. A zenész/DJ/zenekedvelő‘ így minden körülményhez alkalmazkodhat. A fehér szőąrő‘ enyhe, az ezüst közepes, míg az arany színőą szőąrő‘ erő‘s csillapítást biztosít.

Például a zenészek más akusztikai körülmények között gyakorolnak és koncerteznek. De az is számít, hogy milyen hangszeren játszik, illetve a hangosabb hangszerekhez képest hol helyezkedik el. A különböző‘ szőąrő‘k használatával könnyen alkalmazkodhat minden körülményhez.
Számomra az arany színőą csillapító vált be a legjobban (legerő‘sebb). Ezt szinte bárhol lehet használni. Csak néha felesleges az erő‘s csillapítás. De a többit is kívállóan használtam más-más szituációban. Mindegyik megfelelő‘en dolgozott.

A füldugó felépítése

A MusicSafe Pro füldugók réteges szerkezete egy egyedi, tartós, lágy, hő‘re lágyuló hajlékony anyagból készül, amely a testhő‘ következtében pár perc alatt könnyedén felveszi a hallójárat formáját, és ezért nagyon jól illeszkedik. Szőąk hallójárat esetén ollóval a lamellák átalakíthatóak.
A szőąrő‘k egy speciális, szabadalmaztatott eljárással készülnek. Csomagolás elő‘tt minden egyes szőąrő‘t bemérnek, hogy a csomagoláson feltüntetett csillapítási értékeket megbízhatóan biztosítsák.

Utószóként annyit tennék hozzá, hogy ha az ár - érték arányt vizsgáljuk tízezer forintot adni azért, hogy védd a hallásod, szerintem nem pénz. Egy hallást venni nem lehet. A hallást erő‘sítő‘ készülékek fülenként kezdő‘dnek ennyiért. És valljuk be nem szeretne senki sem ilyeneket hordani. Ezért hát javaslom minden party - arc részére gondolkodjon el ezeken a dolgokon és védje hallását, mert ha valami drága, az biztos az!

Termék tesztek

Hogyan segíti a fültok az SNI-s kisgyerekek mindennapjait?

2019. 04. 18.

Az Alpine Muffy fültok komoly segítséget jelenthet a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek életében. Óvodai környezetben hozzájárulhat a sikeres fejlesztőmunkához, de érdemes otthonra is beszerezni ilyen hasznos hallásvédőt. Ez a speciálisan kisgyerekek számára kifejlesztett fültok minden kellemetlen zajt kiszűr, ezáltal egy nyugodtabb és kellemesebb környezetet teremt a gyermek számára.

Az amszterdami kórház nagyon elégedett az Alpine Muffy Baby-vel

2019. 01. 28.

Scott Martin, az amszterdami OLVG kórház radiodiagnosztikai laboratóriumi asszisztense több mint egy éve lépett kapcsolatba az Alpine Hearing Protection munkatársaival. Amszterdam városi kórháza már évek óta keresi csecsemők és kisgyerekek számára a megfelelő hallásvédőt. Scott időzítése nem is lehetett volna jobb, az Alpine Muffy Baby ekkor már készen állt a bevezetésre. Az OLVG most hálásan használja a hallásvédőt, mely védi a csecsemők és kisgyerekek hallását az MRI szkenner káros zajától.

Milyen füldugót ajánl egy igazi metálzenész a hallásod védelmére?

2018. 12. 05.

Hájer Gergő, az Omega Diatribe metálbanda alapító gitárosa, illetve az Audionerve stúdió-projekt megalkotója elárulja, kiknek ajánlja az Alpine profi szűrős füldugóit!

Alpine Muffy fültok: az autista gyerekek támogatója a mindennapokban

2018. 05. 07.

Az autista gyerekek különösen érzékenyek lehetnek a különféle hangokra. Még az olyan hétköznapi zajok is, mint a háztartási eszközök, a televízió, a járművek hangja vagy akár egy hangosabb beszélgetés is elviselhetetlen lehet számukra. Ez a túlérzékenység nem csupán idegességet, szorongást válthat ki a gyermekből, hanem nagymértékben gátolhatja a játszási és felfedezési kedvét is. Ezért egy hallásvédő eszköz felbecsülhetetlen értéket jelenthet a gyerekeknek. 

Alpine Muffy fültok: az autista gyerekek iskolai segítőtársa

2018. 04. 16.

Az autista gyermekek körében nagyon gyakori sajátosság a hangokra való túlérzékenység. A kisgyermekek hallásvédelmére kifejlesztett Alpine Muffy fültok az autista gyerekek számára is ideális választást jelent, hogy kiszűrje azokat a zajokat és hangokat, melyek idegességet, stresszt, és szorongást váltanak ki a gyerekekből. 

Kapcsolódó termékek

Alpine MusicSafe Pro - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

Alpine MusicSafe Pro - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

8.590Ft

Leírás Zenészeknél, pl. gitáros, dobos, énekes vagy DJ, jelentős a halláskárosodás kialakulásának kockázata, mivel gyakran kell magukat hangos zené..