Veress Márton endorzer


1) Kérlek, mutasd be magad pár mondatban!

Veress Márton vagyok, az Amerikai Armageddon dobosa, ahol az ex-Arch Enemy gitáros Chris Amottal zenélek együtt. Emellett a Sabian cintányérok, a Remo dobbőrök, az Artbeat dobverők és a Füldugó.hu Magyarországi endorzere, valamint a New Yorki Drummers Collective zeneiskola hazai képviselőjeként tartanak számon.

2) Mikor ismerkedtél meg a füldugónkkal?

Tavaly nyáron, amikor a Gitármánia táborban tartottam egy kurzust az Önmenedzselésről, és a modern műfajokban való dobolásról. Mivel a metál zene igen nagy hangerővel bír, mindenképpen szerettem volna a közönség hallásvédelméről is gondoskodni. Az Artbeat cég vezetője, Nyúzó Norbert ajánlott titeket. Egy telefonos egyeztetés után pár nappal meg is érkezett a csomag, melyben 2 gyerek és egy felnőtt profi teszt-fülvédőt, eldobhatós szivacsos füldugókat és egy profi Alpine zajszűrős fülvédőt találtam, amivel a cég megajándékozott. Mondanom sem kell, nagyon jól esett és a termékek remekül szuperáltak a bemutatón.

3)Milyen személyes tapasztalataid vannak vele?

Az Alpine zajszűrős fülvédőt elsősorban próbatermi gyakorláshoz használom, de nem egyszer előfordult már, hogy koncertlátogatáshoz is vittem magammal, ahol a közönség soraiban használtam. Gyakorlás közben a zenét vagy a metronómot kihangosítom az énekcuccon, hogy ne közvetlenül a fülhallgatóból szóljon a fülembe. Azt tapasztaltam, hogy ez a módszer sokkal jobban kíméli a fület gyakorlásnál, mint egy fülmonitor, vagy egyéb zenés fülhallgató, ahol a hangos zene közvetlen a fület éri. Koncert közben a színpadon, viszont elkerülhetetlen a fülmonitor, mivel takkra játszunk, sőt, sokszor még kiegészítő sávokat is használunk laptopról. De hát a zenész élet már csak ilyen. :)

4)Van a közvetlen környezetben, olyan, aki halláskárosodással kénytelen együtt élni?

Nincsen, hála Istennek mindenkinek épp a hallása a környezetemben. Habár egy-két korábbi zenésztársamnál megfigyeltem, hogy a több mint 25 év színpadi jelenlét hallásvédelem nélkül, elég sokat rontott a hallásukon. Itt az egyre hangosabb, sokszor indokolatlanul sok színpadi alapra gondolok elsősorban.

5)Kinek és miért ajánlanád leginkább a füldugó viselését?

Profi zenészeknek és amatőröknek egyaránt, akik minőségromlás nélkül szeretnék élvezni a zenét, viszont odafigyelnek a legfontosabb tényre is: a hallás érték...

Marci Facebook oldala

Termék tesztek

Hogyan segíti a fültok az SNI-s kisgyerekek mindennapjait?

2019. 04. 18.

Az Alpine Muffy fültok komoly segítséget jelenthet a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek életében. Óvodai környezetben hozzájárulhat a sikeres fejlesztőmunkához, de érdemes otthonra is beszerezni ilyen hasznos hallásvédőt. Ez a speciálisan kisgyerekek számára kifejlesztett fültok minden kellemetlen zajt kiszűr, ezáltal egy nyugodtabb és kellemesebb környezetet teremt a gyermek számára.

Az amszterdami kórház nagyon elégedett az Alpine Muffy Baby-vel

2019. 01. 28.

Scott Martin, az amszterdami OLVG kórház radiodiagnosztikai laboratóriumi asszisztense több mint egy éve lépett kapcsolatba az Alpine Hearing Protection munkatársaival. Amszterdam városi kórháza már évek óta keresi csecsemők és kisgyerekek számára a megfelelő hallásvédőt. Scott időzítése nem is lehetett volna jobb, az Alpine Muffy Baby ekkor már készen állt a bevezetésre. Az OLVG most hálásan használja a hallásvédőt, mely védi a csecsemők és kisgyerekek hallását az MRI szkenner káros zajától.

Milyen füldugót ajánl egy igazi metálzenész a hallásod védelmére?

2018. 12. 05.

Hájer Gergő, az Omega Diatribe metálbanda alapító gitárosa, illetve az Audionerve stúdió-projekt megalkotója elárulja, kiknek ajánlja az Alpine profi szűrős füldugóit!

Alpine Muffy fültok: az autista gyerekek támogatója a mindennapokban

2018. 05. 07.

Az autista gyerekek különösen érzékenyek lehetnek a különféle hangokra. Még az olyan hétköznapi zajok is, mint a háztartási eszközök, a televízió, a járművek hangja vagy akár egy hangosabb beszélgetés is elviselhetetlen lehet számukra. Ez a túlérzékenység nem csupán idegességet, szorongást válthat ki a gyermekből, hanem nagymértékben gátolhatja a játszási és felfedezési kedvét is. Ezért egy hallásvédő eszköz felbecsülhetetlen értéket jelenthet a gyerekeknek. 

Alpine Muffy fültok: az autista gyerekek iskolai segítőtársa

2018. 04. 16.

Az autista gyermekek körében nagyon gyakori sajátosság a hangokra való túlérzékenység. A kisgyermekek hallásvédelmére kifejlesztett Alpine Muffy fültok az autista gyerekek számára is ideális választást jelent, hogy kiszűrje azokat a zajokat és hangokat, melyek idegességet, stresszt, és szorongást váltanak ki a gyerekekből. 

Kapcsolódó termékek

Alpine MusicSafe Pro - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

Alpine MusicSafe Pro - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

8.590Ft

Leírás Zenészeknél, pl. gitáros, dobos, énekes vagy DJ, jelentős a halláskárosodás kialakulásának kockázata, mivel gyakran kell magukat hangos zené..

Alpine MusicSafe Classic - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

Alpine MusicSafe Classic - Szűrős füldugó zenészeknek, DJ-knek

6.490Ft

Leírás A zenészeknél jelentős a halláskárosodás kialakulásának kockázata. A nagyon hangos zene hallássérülést és más fizikai problémákat okozhat. A..

Alpine PartyPlug - Fesztivál, koncert, buli füldugó

Alpine PartyPlug - Fesztivál, koncert, buli füldugó

4.990Ft

Leírás Egy koncert, egy szórakozóhely, egy fesztivál vagy egy kedvenc zenekarunk fellépése. Az Alpine PartyPlug füldugóval jól felkészülhetsz minde..